Több mint 8000 ingatlanra vehető fel a CSOK

2016.01.22. 09:00 - CSOK
Már nemcsak a 30 Millió forint alatti ingatlanokra jár a CSOK, és a negatív adóslistán szereplők is hozzájuthatnak a 10 Millió forintos támogatáshoz.

 

A hír bejelentése előtt mindösszesen 2000 olyan lakás volt az országban, melyre felvehető a CSOK.  A Nemzetgazdasági Minisztérium eddig csak a 30 Millió forint alatti ingatlanokra terjesztette ki a támogatást, melyet máris módosítottak. Így mostmár igénybe tudják venni a támogatást azok is, akik Budapesten, vagy vonzáskörzetében vásárolnának 30 Millió feletti ingatlant. 
 
A CSOK nemcsak családi házak, lakások építésére, vásárlására, hanem új tanyák, külterületen épülő ingatlanok, és tetőtér beépítésére is igényelhető. 
 
Jelentős változás az is, hogy ezentúl a negatív adóslistán szereplők is hozzájuthatnak az otthonteremtő támogatáshoz, tehát azok a 3, vagy több gyermekes családok is megkaphatják a CSOK-ot, akik korábban a bedőlt ingatlanhitelük miatt kerültek adóslistára. 
  
A kedvező feltételek hatására máris megindultak az új építésű ingatlanok, és az építési telkek árai, az elemzők becslése szerint átlagosan 5-8%-kal emelkedtek a beépítetlen területek árai 2015. decemberéhez képest.
 
Ön igénybe fogja a venni a támogatást?
.  

Eladó az otthona? Hírdesse meg itt!

 

Hozzászólások